Én nem értem ezt, ám igen szertelen
Tűnődve elém szállt eme verselem.
Mint napszállta égbolton mohó áradat
Tömegen átsejlő karmazsin fáklyahad.

Én nem értem ezt, de mézesen sajog
Egy tekintet lelkemben örökkön vacog.
Aranyszín napsugár villan az égen
Pedig a sötétség leple leszállt már régen.

Én nem értem ezt, de szívem zakatol
S a vágyak súlya az élethez lakatol.
Üvöltő csendje lágyan simogat
Akár az április, ha viharral riogat.

Én nem értem ezt, de felemészt
Gonosz kacajjal felettem heverész.
Ostoba terveket szőttem a világba
De ha te szerettél, nem éltem hiába.